Böszmeségek a buszon...
Kovács ZSolt 2007.05.09. 18:39
...avagy mikor felejtettük el az illemet?
névtelen
Szokásos fuvaromat teljesítem a 76-os járaton,
közelítem a munkahelyemet, a jól megszokott jobb első dupla helyen ülve. A
belső ülés ugyebár az a hely, ahová a 40 kg-os nyugdíjas nénikét is csak
cipőkanállal... Szóval ott terpesz- kedem a hátizsákommal az ülésen
(mindkettőn!), fejemen a bazinagy fejhallgatóm, hogy kiszűrje a külső
zajokat, és csak a kedvenc muzsikám áramolhasson be agyam- ba hallójárataimon
át. Mázli, hogy az utolsó számnak, amelyet hallgatni tervez- tem, épp akkor
van vége, amikor leszállni készülődöm-kászálódom. Így egy
kissé körülményesebb az akció: hátizsák, walkman, füles... Nem
hagyom azonban figyelmem kívül, hogy a kocsi belsejéből már
nyomakodnak (teszem hozzá: teljes joggal) a felszabadulandó helyek (helyeim)
felé. Fejhallgató, walkman a táskába, jelzőgomb megynyom, nyomakodó
úriember (?) közben kérdéssel fordul. Hozzám. Emígy: - Az az üveg
meg kié? Megnézem, mintha még nem láttam volna a feles kepis
gyümölcsleves palackot, amelyet valami süvölvény odahagyott, mit eb a
Sza(ha)rát). Hogyne láttam volna, még a lábamat sem sikerült teljesen a
helyére rakni tőle. Válaszolok: - Nem tu- dom, nem az enyém - Ha ő így (az
"úr"), akkor én is így, sem megszólítás, sem elnézést, minek, már teljesen
leszokunk róla, ez a természetes. Csak az a szerencsém. hogy öt
perccel azelőtt kezdett kaparni a torkom, emígy egy Negróval javítottam
közérzetemen, s a burkolatát szorongatva kezdtem meg az első sorokban leírt
leszállási akciómat. Nem, nem mondtam a "úr"-nak: - Sőt, én még
ezt a Negrós csomagolást sem ha- gyom itt - nem, nem szólok, buszról le,
narancsszín kukába burkolatot be - az epe meg egye azt, akit éppen
akar...
|