Valakiről már csak emlékképünk lehet...

2009. tavaszán zeneiskolánkban cembalo- és cimbalomversenyt rendeztek. Mint már eddig bevált gyakorlat volt, igazgatóm megbízott, hogy az iskola honlapja számára készítsek felvételeket az eseményről. Különösen örömteli volt, hogy e két "egzotikusnak" számító hangszer hangját hallgatva fotózzam a résztvevőket. Az egynapos rendezvény "családias" keretek között zajlott (így szoktuk nevezni azt a szituációt, amikor alig lézeng a közönség...). Hangszeres versenyeken amúgy is "megszokott", hogy a versenyzőket csak a saját hozzátartozóik, tanáraik, esetleg egy-két lelkes, egész-napos résztvevő, a rendezők és a zsűri hallgatja meg. Aztán a gálára és az eredményhirdetésre megteik a nagyterem.

Ez most is pontosan így zajlott.. Lelkiismeretesen elkészítettem az ilyenkor szokásos 2-4-6 fotót a szereplők mindegyikéről.- utólag elég kellemetlen, ha valakiről van fent fotó a honlapon, valakiről nincs, helyezéstől függetlenül. Mivel nem volt túl népes a szereplőgárda, gyakorlatilag két és fél óra alatt lement a cembalo- és cimbalomverseny.

És jött a meglepetés. A gálahangversenyen a zsűri tagjai is a pódiumra léptek, játszani! Engem váratlanul ért és meghatott ez a gesztus, és nyilván a közönséget - gyerekeket, szülőket, tanárokat - is. Bár mintha a "hóhért akasztják" kifejezés is elhangzott volna... aztán olyan gyönyörű muzsikálást "csaptak", hogy mindenkinek leesett az álla, alig akarták a kedves zsűritagokat leengedni a színpadról.

Győnyörű volt.... engem leginkább Vékony Ildikó cimbalomjátéka varázsolt el, nyűgözött le. Fotósnak kell lenni ahhoz, és talán valamit érteni a muzsikáláshoz is, hogy tudja az ember, milyen az, amikor már idegesítő lehet kioldani a tükörreflexes zárszerkezetet. Akkor és ott, komolyan mondom, attól tartottam, hogy megtöröm a varázst a fényképezőgép csattanásával... Sűrű volt a levegő, senki meg sem moccant volna, köhögni is elfelejtettek... Ildikó Bartókot játszott, fájdalmasan, felemelően, átéléssel... ritka szép pillanatok voltak. Nagy nehezen elszánam magam arra, hogy készítsek Ildikóról 4-5 expót.

Azóta hálát adok a sorsnak, hogy megtettem, hogy rá tudtam venni magamat. Igazából nem lett volna kár, ha kihagyom, és esetleg emiatt nem kapom meg a megbízási díjat. De ha nem marad meg ez az emlék róla, azért semmi sem tudna kárpótolni.

Vékony Ildikó fél év múlva már nem élt, hegymászóbalesetben vesztette életét. Talán én készítettem róla az utolsó nyilvános felvételeket...